A dalt egy osztálytalálkozó ihlette. Ilyenkor az ember rácsodálkozik egykori osztálytársaira és az idő múlására, amin nem szomorkodni, hanem röhögni kell. Meg azon is, hogy igazából mennyire nem változunk az idő múlásának ellenére, és régi sulis kamaszságaink mennyire könnyen előhívhatók pár korsó sör társaságában. Ahogy mondani szoktuk, „csak a ráncainkat veszíthetjük”. Aztán, hogy felnőttként is hiszünk-e még fiatal korunk értékeiben, vagy már rég felköptünk, és látványosan alá álltunk? Erre akkor tuduk válaszolni, ha a szokásos „mi van veled?” kérdésre egy kicsit hosszabb választ igyekszünk adni – ez a dal ezt teszi…